TÓTH LÁSZLÓ ŐSZI DALOK
Önarckép
Hol nevettem, hol meg sírtam,
Verseim út porába írtam.
Jött egy szél és port kavart.
Vitte mind a régi dalt.
Eltékozoltam sok évet.
Hol gyötörtet, hol meg szépet,
Felhőkbe írtam verseket.
Elvitték mind a fellegek.
Verseim írtam fel folyókra,
Vizeknek habja elsodorta.
Nem őrzi már az emlékezet,
Uszály hordozza versemet.
Verseim a napnak adtam,
Ott égnek most fenn száz alakban.
Rímet szikráznak rájuk csillagok.
Hirdetve munkás holnapot.
Lelkemből szálló porszemek
Hordozzák most szét veresemet.
Dolgom van még – jól tudom -
Papírra vár még sok dalom.
Az nem lehet! Mert nem lehet,
Hogy én ne írjak verseket,
Szavak vajúdását vállalom,
Mert magamból csak ezt adhatom.
Nézz reám hát kedvesen,
Ha tollam fogja a kezem.
És tudd, aki mosolyt adott
Szívednek, az én vagyok.