TÓTH LÁSZLÓ ŐSZI DALOK
Nyári hajnal
Fénylovak húzta csillagos szekéren,
Hajnalra kelt a nap a keleti égen.
Hegyek felett úszó bíbor palástja
Szemfedőt vont a sötét éjszakára.
Ébredezik lassan a hajnali erdő.
Madárdal röppen, halkan csicsergő.
Őzgida surran, zizzen a cserje,
Álmos ágairól harmatcsepp pereg le.
Éjszakai bagoly hűs odvába bújva
Pislant még párat, majd szemét behunyja.
Bozót sűrűjében vaddisznó csörtet,
Nyomában malacok visítnak, röfögnek.
Hegy csúcsán várrom. Megélt ezer évet.
Otthonát adja most sok száz denevérnek.
Portyázó seregek csapongva, cikázva
Jönnek nyugovóra most az ősi várba.
Hegy lábánál kis tó. Gólyák éléstára.
Korán kelő gólya les most ott békára.
Munkához lát már az erdőknek ácsa,
Új dolgos nap virradt szorgos fakopácsra.
Az ég szürke színe lassan kékre válva
borítja a földet fényes kupolába.
Falu szélén lányok vígan nevetgélve
Indulnak szőlőbe, vesszőkötözésre.
Békés nyári reggel köszönt rá a tájra.
Szívemet nyugalma csendben átjárja.
Ébredve a tücskök a fűben zenélnek,
Új napot köszönti hálaadó ének.