TÓTH LÁSZLÓ ŐSZI DALOK
Így hetven felé
Vendége vagy te csak a világnak,
Nem vagy ura, de szolgája éppen.
Apró porszem vagy a végtelen térben,
Részed a szolgálat és az alázat.
Hol föld és ég készül összecsapni,
Ott van határod, aprócska mezsgyéd.
Lelked része az elérhetetlenség,
Szellemed jussa a Földön maradni.
De ne bánd! Mert ha végleg elmész,
Nyomod marad a földön: lányaid.
S míg lelked repül kibontva szárnyait,
Emléked fáján verseid hozzák a termést.