Leslie Toth írásai

TÓTH LÁSZLÓ                                                                         ŐSZI DALOK

            Nagyanyám

Sorsa az arcára ráncokat szántott.
Rég emlékeimből őt idézem én.
Nem bánta, csak élte a rossz világot,
Halvány mosollyal mindig szép szemén.

Öt lánya volt. Élete terhes súlyát
Bearanyozta szép gyermeköröm.
’S ha volt, hát mindig feledte búját,
Szemében nem látszott csillogni a könny.

Háborúk vihara zúgott el felette.
Rettegve, várva-lesve a híreket,
imádkozni a feszület elé térdepelt le,
És hogy férje visszajön, remélve hitte ezt.

Majd dolgos hétköznapok jöttek.
Sok éhes szájnak kellett a kenyér.
Hajnali kertben szomszédok ráköszöntek,
Robotolt ő, míg estére hunyt a fény.

Lányai szép lassan felcseperedtek.
A fészekből apránként mindegyik kiszállt.
És ő dajkálta „legszebbjeit” a gyerekeknek,
Kik sorba jöttek – a sok kedves unokát.

Új háború jött, új szörnyű rettegéssel,
Istent kérte, hogy vejeit a fronton vigyázza.
Isten – mert kedvelte őt – óvó kézzel
Vigyázta őket nagyanyám szavára.

Bombák robajában petróleumlámpa fénye
Csillagfényt gyújtott fel kedves szemén.
Unokáit nyugtatva, simogatva, féltve,
Szívükbe reményport hozott kérges kezén.

Hogy a háború vad zaját elfeledje

A sok reszkető szívű szeppent gyerek,
Mondta meséjét szinte minden este,
Hajunkat kedveskedve simítva meg.

Ó nagyanyám, Te dolgos kezű asszony,
Ha tudnád, hiányod mily nagy űrt hagyott!
Kérem Istent, hogy a mennyekben marasszon.
Látod miattad, érted, én most EMBER vagyok.

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat